Sztárban Sztár - Mindenki felállva ünnepelte a Sztárban sztár győztesét

Az nyert, akin a legtöbbet lehetett röhögni, és hangban sem vallott szégyent: Gáspár Laci a harmadik széria legsokoldalúbb előadója. A We Are The Worlddel nyitott a komplett kompánia, Csobot Adél Michael Jacksonként tűnt fel, Tóth Gabi Cyndi Lauperként kornyikált és vonaglott, de szegény Bruce Springsteen lemaradt. A felvételről leadott produkció után Tilla jött, egy mondata közepére keverték a főcímet, tehát este hét sem volt még, de már beakadt egy baki. De nem volt idő búslakodni, mert az ifjabb Tóth-lány Kis Grófóként bukkant fel, egy kis lakodalmas-mulatóssal, majd Auth Csillát próbálta színpadra vinni Csobot Adél, ő egy vizes telefonfülkében dalolászott Anettka-frizurával. Liptai Szolnoki Pétert, a duettpartnert dicsérte: Claudia a vállát egy műszőr tekervény díszítette, ki tudja, mi okból. Pusztító, parádés és roppant szórakoztató volt Gáspár Laci Bonnie Tylerként: a produkció elején négy táncosnő rázta a melleit elszántan, később voltak lángcsóvák, táncikáltak cowboyok, őrült mókát láttak a nézők. Majka szerint egy bangkoki, rossz, olcsó transzvesztita show-ra emlékeztetett, de azért dicsérte is, Bereczki egy őrült nőt látott benne. Srámek a Nyári gyerekekkel jött, nem nagyon passzolt ez hozzá, de legalább a háttérben ugráló fiatalok meg a tinédzser nézők jól érezték magukat. Selena Gomezként tért vissza Adél, a zsűri inkább a korábbi hetekben mutatott produkcióit dicsérte, és megjegyezték, hogy most cuki volt. A semminél ez is több, de nála nagyobb ovációt kapott Majka Belehalok című slágerét előadó Gáspár Laci. Peter Srámek eztán visszakapaszkodott a végső győzelemre esélyesek közé, olyan jól hozta Hernádi Juditot a Sohase mondd című dallal: a zsűritagok szeme kiesett, szájuk a fülükig ért. „Sokkal jobb nő, mint a Pál Dénes. El tudod képzelni, mit érzek?" – kommentálta Majka a fellépést, és kétségtelen, ha Srámek karrierje megfeneklik, a kelet-európai transzvesztita-bárokban azét össze tudja szedni a napi betevőt. Tóth Gabi eztán a Crystal együttesbe csöppent, Kasza Tibi önkritikus szavai vezették fel a dalt, belátta, hogy vállalhatatlanul mozogtak és dobálták magukat a régi klipekben. A fellépést zsűri hosszan méltatta, Tilla meg promózta egy kicsit a TV2 szilveszterét, ahol Kasza kap egy blokkot vagy egy komplett műsort.
Liptai szerint „méltán vannak ott a palettán”, mint a legszórakoztatóbb műsor. Adélt pozitív életörömnek tartotta Bereczki, Gáspár Laci viszont szerinte „maga a show.” Havas jelezte, hogy Wolf Kati volt a nagy kedvence, Majka viszont hosszan agitált Gáspár mellett, mondván, ő szórakoztatta leginkább a nézőket. A már kiesett egykori riválisok fele-fele arányban oszlottak meg Tóth Gabi és Gáspár Laci között.
A harmadik széria negyedik helyezettje Csobot Adél lett, ő ezt is vigyorogva vette tudomásul. Tóth Gabi vitte el a bronzot, nagy meglepetés nem lett tehát, egy hete is a két lány volt a harmadik-negyedik helyen. Nagyon kis különbség volt az első kettő között, a győztes, a legsokoldalúbb előadó Gáspár Laci lett, aki meg is hatódott, könnyes szemmel ünnepelt.

Sztárban Sztár - Gáspár Laci sírva örült

Gyakorlatilag csak egy-egy mondatokra tudott megállni Gáspár Laci, miután megnyerte a Sztárban sztárt, mindenki őt akarta kérdezni.Gáspár Laci pedig rögtön megragadta az alkalmat, és köszönetet mondott azoknak, akik szavazatokkal támogatták. Nem nehéz észrevenni, hogy sokkal felszabadultabb és vidámabb volt az énekes, mint az eredményhirdetéskor, mivel sokáig nem tudta elhinni, hogy ő győzött. Amikor a színpadon állva Tilla kihirdette a végeredményt, az énekes nem tudta visszafogni a könnyeit. Egyszerre sírt és nevetett. Gáspár Laci korábban besokallt, hogy elege van már a női ruhákból, de úgy tűnik, megérte minden átalakulás.

Sztárban Sztár - Gáspár Lacinak elege lett hogy hétről-hétre nőket kell megformálnia

Bár megtehetné, hogy együtt vihog a zsűrivel és a nézőkkel Gáspár Laci, de láthatóan kínlódik, amikor hétről-hétre nőket kell megformálnia a Sztárban sztár műsorában. Ezekben a karakterekben is nagyokat énekel, a nagy többség azonban természetesen azzal foglalkozik, hogyan is néz ki nőként egy magas, robosztus férfi. Most komolyan? Tényleg ezt találtátok ki? Kökény feleakkora, mint én! Hogy fogunk így kinézni?" - kérdezte meglehetősen idegesen a múlt héten, amikor kiderült, hogy a Grease egyik betétdalát adja elő Kökény Attilával. Remek volt, de persze inkább vicces, mint lenyűgöző.

Blikk úgy tudja, egész héten duzzogott, többször adott hangot annak, hogy elege van a női szerepekből. A pénteki próbán is láthatóan feszült volt, rá­adásul Kökény Attila sem könnyítette meg Laci helyzetét. A visszatérő versenyző John Travoltaként lépett színpadra, de ő maga is annyira nevetségesnek találta Laci kinézetét, hogy folyamatosan elröhögte a kamerapróbát. Laci bízott abban, hogy a végső döntőn megússza a magas sarkút és a harisnyát. Nem úszta meg, Bonnie Tyler lesz. 
Forrás: Kiskegyed

Sztárban Sztár - Tóth Gabi sírva búcsúzott

Sírós este volt a legutóbbi Sztárban sztár Tóth Gabinak. Az énekesnőt nemcsak a saját dala hatotta meg, hanem az is, hogy búcsúznia kellett. Már csak két hét van a Sztárban sztár döntőjéig, és ezen a héten négy énekes készülhet a következő feladatokra. Mindannyiukat mélyen érintette, amikor kiderült, hogy Wolf Kati esett ki a versenyből. Az utolsó pillanatig úgy látszott, hogy Csobot Adéltól köszönünk el, de végül fordult a kocka. Tóth Gabi az eredményhirdetésnél elsírta magát, és még az sem vigasztalta, hogy Wolf Kati mosolyogva mondott köszönetet az elmúlt hetekért. Miközben ezt hallgatta, Tóth Gabi nem tudott vele örülni az eddigi sikerének. A két énekesnő ugyanis nagyon jóban lett a Sztárban sztár alatt.

Sztárban Sztár - Wolf Kati nélkül megy tovább a Sztárban sztár

A zsűri nagyon szerette, a közönség kiejtette.
Wolf Kati Beyoncét hozta el a Sztárban sztár adásába, de az előadására a zsűritől csak 30 pontot kapott. A Titanic főcímdalát adta elő másodjára, ezt már nagyon szerette a zsűri, 38 pontot zsebelt be.
Az adás végén kiderült, hogy a nézők ezúttal nem álltak mellé, így nélküle megy tovább a show.

Sztárban Sztár - Rácz Gergőnek kellett búcsúznia

Hat szóló produkció, három duett, egy kieső – így vonhatnánk mérleget a TV2 ma esti átváltozóshow-járól, ha kizárólag csak számszakilag lennénk kíváncsiak a népszerű műsorra.
De ez természetesen nincs így, hiszen ma is nagyon jól szórakoztunk, ami köszönhető többek közt a szokásosnál is sziporkázóbb Majka–Havas párosnak; az ezúttal kicsit Ábel Anitára emlékeztető Liptai Claudiának, az ezúttal is nagyon szakmaian zsűriző Bereczkinek, Gáspár Lacinak, aki Máté Péterként és Lionel Richie-ként is brillírozott; Wolf Katinak, aki Koncz Zsuzsaként énekelt ismét nagyon nagyot; a Tóth Veraként kevésbé, Diana Rossként annál inkább meggyőző Tóth Gabinak, na és persze a terhesen is elképesztően bátran ugráló Csobot Adélnak, a magyar reggae-vel megismerkedő Peter Srámeknek, és az ismét félmeztelenül színpadra lépő Rácz Gergőnek. És nem feledkezhetünk meg egészet levezénylő, Szikorának öltözött Tilláról sem, akitől az est végén megtudhattuk, hogy ki az, aki jövő héten már nem tart az egyre összeszokottabb csapattal. Ezúttal tehát Rácz Gergő kapta a legkevesebb szavazatot, így ő nem folytathatja tovább a versengést.
A következő adásban Tóth Gabi Varga Miklós, Wolf Kati Celine Dion, Csobot Adél Carly Rae Japsen, Peter Srámek Péterfy Bori, Gáspár Laci pedig Donna Summer bőrébe bújik majd.

Sztárban Sztár - Tóth Gabi Gáspár Lacival duettezik

A fináléhoz közeledve már csak hat énekes átváltozásának lehetünk tanúi vasárnap este a TV2-n. Ahogy az már az előző adás végén kiderült, ezúttal is igazán érdekes produkciókra számíthatunk majd; Peter Srámek a Ladánybene 27 frontemberének, László M. Miksának bőrébe bújik majd, Rácz Gergő Rick Astley lesz, Wolf Kati Koncz Zsuzsát alakíthatja, Csobot Adél Taylor Swiftként áll színpadra, Gáspár Laci Máté Pétert próbálja megidézni, Tóth Gabi pedig saját nővére, Tóth Vera dalát adja elő.
És ha ez így esetleg nem tűnne elég érdekesnek, a versenyzők duettekkel készülnek.
Csobot Adél Rácz Gergővel, Wolf Kati Peter Srámekkel, és (tádám!) Tóth Gabi Gáspár Lacival énekel majd. Hogy melyik híresség bőrébe bújva szólalnak majd meg az alkalmi duettek, az egyelőre nem derült ki, de az szinte biztos, hogy ezúttal sem leszünk híján a nagy pillanatoknak.

Sztárban Sztár - Gáspár Laci fenomenális Cher volt

Ismét elállt a szavunk Gáspár Laci produkciójától - igazi díva volt a színpadon!
Tilla még le is térdelt Gáspár Laci előtt, annyira odavolt az előadásért.
"Gáspár Laci hetek óta ellopja a showt, ilyen hangot hozni végtelenül nehéz feladat, ezt a produkciót nem hiszem, hogy felül lehet múlni" - áradozott Majka. Bereczki Zoli szerint is ismét zseniális volt az előadás.  Gáspár Laci a maximális 40 pontot kapta a zsűritől.

Sztárban Sztár - Tóth Gabi megríkatta a zsűrit

Nem csak a zsűri sírta el magát Tóth Gabi produkciója alatt, az énekesnő sem bírta tűrtőztetni érzéseit. Gabi Cserháti Zsuzsa dalát énekelte.
Bár Majkának kissé szinpadias volt Gabi produkciója, de Havas Henrik rögtön az énekesnő védelmére kelt, szerinte Cserháti Zsuzsára is jellemző volt ez az előadásmód.
Bereczki Zoli szerint méltó megemlékezés volt ez az előadás halottak napján. Tóth Gabi 39 pontot kapott a zsűritől.

Sztárban Sztár - Varga Győző már nem bohóckodik a jövő héten

Az énekesek ezen a héten két produkcióval is színpadra álltak és habár Wolf Kati mélyen alulteljesítette a tőle elvárt és megszokott szintet, a nézők mégis neki szavaztak bizalmat az utolsó fordulóban. A Sztárban Sztártól így ezen a héten Varga Győző búcsúzott. Peter Srámek először változott nővé és annak ellenére, hogy Tina Turner helyett inkább Celine Dionra hasonlított, nagyon átszellemült új szerepében. Havas szerint olyan pillantásokat kapott el a szlovák sráctól, hogy a saját nemi identitását is megkérdőjelezte. Csobot Adél produkciója után mindenki a terhességén lovagolt. Miközben Majka saját várandós párját is óvja, úgy a fiatal énekesnőt is féltette, amikor Liza Minnelliként táncolt egy széken. Bereczki pedig érthetetlen módon az eddigi tegezésből átváltott magázódásba Adél állapotváltozása miatt.
Rácz Gergő megint nehéz feladatot kapott, hiszen Tarkanként nem volt könnyű a török nyelvű dalszövegtanulás, ráadásul a héten gégegyulladása is kínozta, mégis remek formát hozott. Majka szerint hatalmas fejlődésen ment át a műsor kezdete óta.
Az est legütősebb előadását Gáspár Laci tette színpadra. A szokásosan nevetséges női külsőn túl, nagyon jól utánozta Cher jellegzetes hangját. Mind a négy zsűritag a maximális 10 ponttal jutalmazta érte. A jövő héti feladatok is kiosztásra kerültek. A legizgalmasabb, hogy Tóth Gabi, nővére, Tóth Vera megformálását kapta, így most visszanyal a fagyi. Wolf Kati végre újra nő lehet Koncz Zsuzsaként. A gömbölyödő pocakú Csobot Adél Taylor Swift lesz, Peter Srámek a Ladánybene27 frontemberét, László L. Miksát alakítja, Rácz Gergő Rick Astley bőrébe bújik, Gáspár Laci pedig Máté Péterként bizonyíthat.

Sztárban Sztár - Terhesen is bevállalós Csobot Adél

Amióta kiderült Csobot Adél terhessége, mindenki árgus szemekkel figyeli, hogy gömbölyödik-e már a pocakja. Ezt most alaposan megnézhettük a Sztárban sztár produkciókban.
Kétszer is a Sztárban sztár színpadára állt a legutóbbi adásban Csobot Adél. Az énekesnő mindkét alkalommal szűk ruhában táncolt, nem is akárhogyan!
Liza Minelliként Csobot Adél a széken állt, ült, dobálta a lábát, és a látványos produkciót csak még érdekesebbé tette, hogy múlt hét óta köztudott: az énekesnő gyereket vár.
Liptai Claudia meg is jegyezte, hogy biztosan lesznek, akik szerint egy várandós kismama jobban is vigyázhatna magára, de Csobot Adél már elmondta: nem szeretne különleges elbánást csak azért, mert gyereket vár.