Brad Pitt zombijait is a TV2 egyik maszkmestere készítette. Rausch Bernadett az, aki kollégájával együtt a Sztárban sztár hírességeit változtatja át hétrôl hétre. A legnehezebb dolguk Jimmy arcával, azaz Varga Viktorral volt.
Ők viszik a hátukon a show-t, mégsem tudunk semmit a Sztárban sztár című produkció legfontosabb háttérembereiről, a maszkmesterekől. Pedig Rausch Bernadett és Volentitch Ádám igazi profik, feltetovált törzsi embereket festettek a Magyarországon forgatott Hercules című filmben, de Ádámnak köszönhetően lettek ijesztően csúnyák Brad Pitt zombijai is.
A TV2 ennél azért „emberibb” feladattal bízta meg a párost, bár elmondásuk szerint akadtak olyan maszkok, amelyekkel rendesen megizzadtak. Ilyen volt Zámbó Jimmy arca, amit az igencsak karakteres vonásokkal megáldott Varga Viktorra kellett felvarázsolni. Már-már a lehetetlenség határát súrolta Zámbó Jimmy maszkjának elkészítése – mesélt a Borsnak a kulisszatitkokról, Rausch Bernadett sminkes. – Viktornak olyan határozottak a vonásai, hogy szinte lehetetlennek tűnt szilikonprotézisekkel Jimmyvé alakítani, nagyon kevés időnk maradt elkészíteni a maszkokat, ezért nem is voltunk maradéktalanul elégedettek, a nézőknek viszont nagyon tetszett.
– A maszkokat, arcprotéziseket szilikonból készítjük, folyékony gumit főleg az öregítéshez használunk. Egy középkorú ember arcára két-három réteget viszünk fel, egy huszonéves azonban öt- hat réteget is felvesz, és ennek arányában sokkal több ideig is tart a művelet.
A sminkes szerint a Sztárban sztár versenyzői meglepően jól bírják a kiképzést. – A leghosszabb munkánk Bereczki Zoli Mick Jagger-arca volt, és ez volt eddig a legnagyobb élményünk is – mondta büszkén Bernadett. – Úgy érzem, az nagyon jól sikerült, Zoli pedig profi módjára ülte végig azt közel négy órát, amíg elkészült.
Szegénynek csak pár perces szünetei voltak amikor ihatott egy kortyot, vagy kinyújtóztatta a végtagjait, és már csináltuk is tovább. Az ő Michael Jackson-sminkjére is nagyon büszke vagyok, két és fél órán át árnyékoltam az arcát. A versenyzőkkel könnyű együtt dolgozni, mert nagyon akarják és szeretik ezt a műsort.