Bizarr, kínos, borzalmas, ugyanakkor szerethető és elképesztő, ezekkel a jelzőkkel illették Hevesi Tamás produkcióját a Sztárban sztár
zsűritagjai, akik azt sem tudták, sírjanak vagy nevessenek a produkció
alatt. Utána is csak keresték a szavakat. Az biztos, hogy hétfőn ez lesz
az egyik, amiről a munkahelyeden is mindenki beszél majd.
Hevesi Tamás magasra tette a lécet, amikot úgy gondolta, női hangon
énekli végig Susan Boyle slágerét. Tudod, ő az a skót asszony, aki
2009-ben, 48 évesen robbant be a köztudatba, amikor a Britain's Got
Talent tehetségkutatóban elénekelte az I Dreamed a Dream című slágert a
Nyomorultak című musicalből. Hevesi Tamás produkciója láttán teljesen
összezavarodott a zsűri. "Szíj Melinda és Nemcsák Károly közös gyermeke. Már csak egy nejlonzacskó kéne és Szíj Melinda lenne" - kritizálta Majka Hevesi Tamás külsejét, majd folytatta: "Egyébként ez az a műfaj, amitől kimegyek a világból. Claudia mondta, mennyire szereti, én azt érzem, amikor az eredetit nézem és ezt is elnézve, ez egy zombi énekes. Ez borzalmas volt, de az a baj, hogy nem tudom, hogy jó vagy rossz értelemben."
Még be se fejezte, már akkor lehetett tudni, hogy Claudiánál kiveri a biztosítékot minden egyes mondata. "Iszonyatosan sértő, amit Majka mond. Azt gondolom, hogy minősítesz egyfajta stílust, mert te nem szereted, ez engem bánt. Itt egy életérzést láttunk, amit ő hozott, az a 45 év, amit Susan Boyle megmutatott a színpadon, tiszteletre méltó. Rohadt nehéz ezt prezentálni itt, Tamás minden feladathoz elképesztő alázattal áll. Ahogy ehhez is."
Hajós András bevallotta, hogy ő is nevetett, aztán már nem. "Azért komolyodtam el, mert ebben az egészben van belül egy Hevesi Tamás, és elkezdtem figyelni, hogyan dolgozol. Ez egy borzasztóan nehéz énekesi feladat. Azért röhögtünk rajtad, mert borzasztóan néztél ki, de fantasztikus volt."