Szimpátia alapján pontozza a versenyzőket a Sztárban sztár zsűrije,
legalábbis Sipos Peti szerint. Az Irigy Hónaljmirigy frontembere nehezen
emészti meg, hogy kiesett a műsorból.
Vegyes érzelmekkel távozott a Sztában sztárból Sipos Peti és élesen bírálta az ítészcsapatot.
"A zsűri nem konzekvens. Fontos, hogy nem a vasárnapi teljesítményem
után mondom ezt, hanem összeségében. Egyszer azt mondják, hogy a saját
hangon éneklés a jó, máskor azt, hogy a kapott előadó hangján kellett
volna, bár hozzáteszem: férfinak női hangon, nőnek férfihangon énekelni
nagyon-nagyon nehéz feladat" - fejtegette a Borsnak a zenész. "Szerintem mindig az aznapi produkciót kéne pontozni, és nem szimpátia alapján zsűrizni" - tette hozzá.
Bereczki Zoltán, a Sztárban sztár zsűritagja nem érti Sipos Petit. "Először is nem a zsűri, hanem a nézők szavazták ki Petit a műsorból. Személy szerint kilenc ponttal jutalmaztam azt, ahogy Lenny Kravitz számát előadta" – mondta el a napilapnak, majd arról beszélt, hogy a hangutánzás mellett a gesztusok és a hangulat megragadása is fontos. "Az a lényeg, hogy az előadó megtalálja azt a valamit, amivel feledtetni tudja a zsűrivel, hogy nem azonos az általa megformált előadóval. A zsűri nagyon sok szempont szerint pontoz, és én még elfogult sem vagyok" – szögezte le Bereczki.