Sztárban Sztár 2015 - Kovács Kati nem volt kíváncsi Tóth Gabi produkciójára

Nem segített a Sztárban sztár című műsorban parádézó ifjú kolléganőjének, Tóth Gabinak, nem ment el a stúdióba és a tévében sem volt rá kíváncsi. Sőt még beszélni sem hajlandó az esetről az 1966-os Táncdalfesztivál győztese - adta hírül a Bors. Az eredeti előadók legtöbbje szívesen veszi, ha valamelyik slágere felcsendül a Sztárban sztár stúdiójában, és készségesen segít, hogy a fiatalabb korosztály minél hitelesebben adhassa elő sokak kedvenc dalát, Kovács Kati és Tóth Gabi esetében ez valahogy mégis máshogy alakult.
A TV2 hiába szerette volna, nem tudta összehozni a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művészt a műsor versenyzőjével. Tóth Gabi emlékezetes produkciót adott elő múlt vasárnap, a stúdióban állva tapsoltak, többen elsírták magukat, Rendkívül megtisztelő volt, hogy én adhattam elő a Nem leszek a játékszered! című, 66-os dalt, amivel Kovács Kati megnyerte a Táncdalfesztivált – kezdte a Borsnak Gabi, aki a produkció végén maga is elpityeredett, mint mondja, egyrészt meghatódott a pillanattól, másfelől pedig sok volt a stressz. Vajon Kovács Kati mit szólt Gabi produkciójához? Ez nem derült ki, a művésznő ugyan­is nem ért rá elmenni az adásra, és elfoglaltsága nem engedte azt sem, hogy Gabival felvegye a kapcsolatot egy-két biztató szó erejéig. A portál érdeklődött az énekesnőnél arról, hogyan tetszett neki fiatal kolléganője elő­adása. Nem szeretnék nyilatkozni, nem érek rá – mondta Kovács Kati, és következő kérdés közben bontotta a vonalat.