Sztárban Sztár - Bereczki és Majka barátságot kötöttek a műsor alatt
Ugyan sokszor nem értenek egyet a Sztárban Sztár zsűri székében ülve, de Bereczki Zoltán (39) és Majka (36) a színfalak mögött nagyon összebarátkozott. Ráadásul a zenei stílusuk sem áll igazán közel egymáshoz, mégis, az énekes-színész és a rapper úgy döntöttek: valami közöset is szeretnének összehozni. A két sztár közös dalt írt, amelyet Bereczki Zoltán október 19-i, turnéindító koncertjén mutatnak majd meg a nagyközönségnek. A Sztárban sztár hozott nekem egy olyan barátságot, amely kívülről akár meglepőnek tűnhet: ő Majka, akivel gyorsan megtaláltuk a közös hangot, most pedig szívesen vállalta, hogy színpadra lép az Illúzió turné első állomásán – mesélte Zoltán, aki Majka mellett Veres Nikát hívta el a Magyar Színházba sztárvendégnek. Nika a koncertjeim állandó vendége, csodálatosan tehetséges énekesnő, akit évek óta figyelek, és láttam, hallottam kibontakozni azt a csodát, ami a torkában van.